Máté János
orgonaművész, karnagy, teológiai professzor, XX. századi egyházzenész,
 a budapesti református kántorképző megalapítója
1934-1998

    A művész 1934 június 6-án született Tápon, 1952-ben érettségizett a Budapesti Lónyay Református Gimnáziumban. 1955-ben elvégezte a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zongora szaktanárképzőt. Orgona tanulmányait Hammerschlag Jánosnál kezdte, ezután Halász Kálmánnál tanult. 1955-től a Zeneakadémián Pécsi Sebestyénnél folytatta tanulmányait és 1960-ban kitüntetéses orgonaművészi diplomát szerzett. Párhuzamosan elvégezte a középiskolai énektanári és karvezetői tanszakot is, ahol kitűnő eredménnyel diplomázott. Vásárhelyi Zoltántól tanulta a vezénylés és karnagyi feladatok titkait és minden tantárgyból jelesre vizsgázott.
    1959-től húsz évig volt orgonistája a Rákospalotai református gyülekezetnek, vezetője az ifjúsági énekkarnak, 1968-tól a budapesti Kálvin téri Református templom orgonista-karnagya harminc évig. 1959-től Budapesten, Debrecenben és Fóton, 1995-től Szlovákiában, Jugoszláviában és Romániában vezetett rendszeresen kántorképző tanfolyamokat. 1962-től rendszeresen hangversenyezik orgonistaként és kórusvezetőként. A világ számos országában vendégszerepelt. Készültek rádiós és televíziós felvételek művészetéről. 1971-1979 között zongorát tanított a Kodály Zoltán Zenei Általános Iskolában. 1979-től haláláig, 1998-ig a Károli Gáspár Református Egyetem hittudományi karának himnológiai, egyházzene tanszékvezető tanára. 1979-től élete végéig a Károli Gáspár Református Egyetem egyházzenei tanszék vezetője és a Ráday Kórus karnagya.
    Kántorképző és egyházzenei tankönyveket szerkesztett. A református ritmikus énekeskönyvet (szöveg és ritmusának kidolgozásával) megformálta. Az 1996-ban megjelent Egyetemes Énekeskönyv szerkesztő-bizottságának titkára volt, melyben a Zsinati Bizottság munkáját összegezte, a kottagrafikát ellenőrizte és lektorálta.
Egyházzenei tevékenysége mellett Sapszon Ferenc mellett a László Kórház Énekkarának helyettes karnagya, e munkájának elismeréseként 1971-ben Miniszteri Dicséretet kapott, 1976-ban kulturális kitüntetésben részesült. 1992 óta éneket tanított az újjáalakult Református Gimnáziumban.
    A Dunamelléki Egyházkerület orgonaszakértője. A Kodály Társaság és a Liszt Ferenc Társaság tagja. Az EKEK és az IAH külföldi egyházzenei társaságok munkatársa, tagja. A Magyarországi Teológiai Doktorok Kollégiumának himnológiai szekció elnöke, szervezője és összetartója. A XX. század méltán elismert egyházzenésze. Sok zenemű szövegét fordította magyar nyelvre, köztük Antonio Vivaldi Glóriáját is. Zenei hagyatékában műkedvelő kazetták és magnófelvételek, tanulmányi célú előadások és egy Hungaroton hanglemez, a "Mily szerelmetesek a Te hajlékaid, Seregeknek Ura" orgonajátékával és a Ráday Kórus műsorával, valamint kórusra írt művek kottái találhatók.

Sántha Katalin:

Emlékeim Máté Jánosról

    János bácsira ha visszagondolok, a kántorképzős nyarak jutnak eszembe. Ott ismerhettem meg Őt, mint a tanfolyam vezetőjét.
    Először minden idegen és szokatlan volt. A tanárok, a diákok, a teológia épülete még ismeretlenül állt előttem. Egy-két  nap elteltével mégis már-már otthonomnak éreztem, mert János bácsi igazán feloldott bennünk minden kezdeti feszültséget  közvetlen szeretetével. Valahogy "mindannyiunk János bácsija"  lett.
A kántorképzés a szívügye volt. Fontosnak tartotta a gyülekezeti éneklést, ezért fáradhatatlanul dolgozott, hogy jó kántorokat neveljen. Ennek a szeretetét és fontosságát mi is megtanultuk tőle. Olyanok voltunk a három hét alatt, mint egy nagy család.
    Emlékszem, mikor egy alkalommal a Zeneakadémiára mentünk, a hangverseny előtt egy ismerősével találkozott, aki megkérdezte, hogy kivel jött?! Mire János bácsi ránk mutatott és azt mondta: " A nagyobb családommal."  Mint egy jó apa, ha kellett fegyelmezett, de önfeledten is játszott "gyermekeivel". Soha nem felejtem el azokat az estéket, amikor a napi feszített munka után még beült közénk és minden játékban benne volt. Majd a tanfolyam végén fordított órát tartottunk, és kisdiákként levizsgáztattuk Őt. Mindezek ellenére nem veszített tekintélyéből, sőt nagyobb tiszteletet vívott ki magának. Sok nehézséget oldott meg a humorával.
    A temérdek munka ellenére, - ami sokszor éjszaka a kották másolását jelentette - mindig lehetett bizalommal fordulni hozzá bármilyen problémával. Soha nem mondta, hogy nem ér rá. Szemében a bíztató mosoly mindig ott ült.
    Szerettem hallgatni művészként is, ahogy az orgonához ülve életre keltette a darabokat. Záróhangversenyek végén hosszan orgonált, és mi csak hallgattuk fönt a karzaton, pedig családjaink már nagyon vártak ránk a kijáratnál. Nehéz volt elszakadni mellőle. Mindezt nagy szerénységgel és egyszerűséggel végezte.
    Hálás vagyok, hogy ismerhettem Őt, s hogy az Ő szárnyai alatt nevelkedhettem.

Ráckeve, 2000. február 1.
 

                                                                                 Sántha Katalin
                                                                                 volt tanítványa